Milyen szín áll igazán jól? Melyiket jobb elfelejteni? – Röviden a színtípusokról

Milyen szín áll igazán jól? Melyiket jobb elfelejteni? – Röviden a színtípusokról

Milyen szín áll igazán jól? Melyiket jobb elfelejteni? – Röviden a színtípusokról
Mengyán Eszter írása
Amikor 2016-ban elkezdtem a fenntartható divattal foglalkozni, a saját gardróbomat is folyamatosan vizsgáltam. Kíváncsi voltam például arra, mi a magyarázata annak, hogy bizonyos ruháimat nem szívesen viselem. Ekkor kezdett – kamaszkorom után – újra érdekelni a színtípus-elemzés, melynek során a természetes adottságainkat veszik alapul, a célja pedig az öltözék és viselője közötti színharmónia megteremtése.

Először is elmentem színtanácsadásra, hogy megtudjam, mely árnyalatok állnak igazán jól, és melyeket kell(ene) örökre elfelejtenem. Annyira megtetszett a tanácsadás folyamata és olyan jól össze tudtam kötni a fenntarthatósággal, hogy elhatároztam, magam is kitanulom ezt a módszert. Sok-sok gyakorlás után 2018 ősze óta színtanácsadóként is dolgozom. A kezdetek kezdete óta sokat finomodott a kommunikációm, és sokat fejlődött a látásmódom is, a lelkesedésem azonban nem változott. Összességében a színtípus-elemzést jó önismereti eszköznek tartom, és tényleg segít abban, hogy tudatosabban vásároljunk vagy szelektáljunk ruhát, kapszulagardróbot alakítsunk ki, fenntarthatóbbá tegyük az öltözködésünket.

Amikor Zita (Majoros Zita, a Printa alapítója és tervezője) megkért arra, hogy meséljek a Printa blogján a színtípusokról, illetve segítsek neki kiválasztani néhány árnyalatot az új kollekcióhoz, örömmel mondtam igent.

Sokfélék vagyunk, különböző árnyalatok mutatnak rajtunk jól

De mi ez az egész színtípusosdi – kérdezhetitek egyébként jogosan. Elég csak végigmenni az utcán, vagy felülni egy buszra, és máris szembeötlő, mennyire sokfélék vagyunk. Hogy a barna szeműek szeme nem egyformán barna: aranybarna, étcsoki, borostyán, zöld pöttyökkel díszített, de van, aki szerint pocsolyaszínű szeme van. A kék is lehet szürkés, zöldes, élénkkék, amely besötétedik, ha dühösek vagy szomorúak vagytok. A bőrötök is lehet barackos, rózsaszínes, sárgás, aranyló vagy épp bronzos. A hajszínek skálájáról nem is beszélve. Éppen ezért lehetetlen, hogy mindenkinek ugyanazok az árnyalatok állnak jól.

Ha csak a sárgát vesszük: lesz, akinek a természetes adottságaihoz a mustársárga passzol a legjobban, más viszont ugyanebben az árnyalatban sápadtnak tűnik majd, de a citromfagyisárga tökéletesen mutat rajta. Van, akin a narancsos napsárga mutat gyönyörűen, megint másnak a kilencvenes évek technopartijaiból ismert UV-sárga lesz fantasztikus (bármilyen ijesztőnek is tűnik ez az árnyalat elsőre).

A négy nagy színtípus és tulajdonságaik

A színtanácsadás klasszikus rendszere négy nagy típusba sorol bennünket a természetes adottságaink szerint. Ezek a típusok az évszakok neveit kapták, de nevezhették volna őket az ábécé betűi után is. A lényeg nem a nevük, hanem az, hogy milyen tulajdonságokat kapcsolunk hozzájuk.

A tél típusoknak a hideg és élénk árnyalatok állnak jól, mint például a királykék, fukszia, bordó. A tél típusoknak általában ragyogóan élénk vagy sötét szemük van, amely gyönyörűen harmonizál a telített színekkel. Ők azok, akik egészen sötét, telt színeket is viselhetnek, és hivatalosan nekik áll a legjobban a fekete.
Ha a nyár típusba tartozik valaki, akkor is a hideg árnyalatokban mutat gyönyörűen, de míg a telek élénk színeket is bátran viselhetnek, a nyarakat ezek a telített árnyalatok általában elnyomják. Nekik nincs olyan élénk szemük, ezért a hamvasabb, lágyabb, sokszor pasztellnek mondott árnyalatok emelik ki a szépségüket. Nyár típusként azt tapasztalom, a sötét színek szintén kevésbé előnyösek, inkább a közepesen sötét vagy világosabb árnyalatok tesznek üdévé.
A tavasz típusok elképesztően sokféleképpen nézhetnek ki, nem is olyan könnyű felismerni őket elsőre. Élénk színű szemük van, ezért nekik sem kell tartaniuk az élénk színek viselésétől. Viszont a bőrük a meleg árnyalatok mellett válik igazán ragyogóvá. Csak hogy értsétek: a meleg narancspiros, a korall sokkal jobban áll a tavasz típusba tartozóknak, mint például a sötétbordó vagy a vérvörös. A túl sötét színek nekik sem állnak jól, a világosabb, vibráló árnyalatok viszont igen.
Az ősz színtípus elnevezésének van a legtöbb köze a színpalettához. Fantasztikusan mutatnak az őszi erdő színeiben. A meleg, tört színek passzolnak hozzájuk, a terrakotta, a barna, a mustársárga vagy a khaki szuperül áll rajtuk. Viselhetnek egészen sötét árnyalatokat is, de a fekete nekik sem a legideálisabb.


Felső sor: tavasz, tél
Alsó sor: ősz, nyár
 
 
A színtanácsadás kritikája

Bár fantasztikus eszköznek tartom a színtanácsadást, pontosan értem, miért tartják sokan elavultnak, olykor lenézendőnek a tervezői körökben. A színtípus rendszere ugyanis egyfajta harmónia a sok közül, amely elég mereven kizárja például a hideg–meleg vagy élénk–tört színek egymás melletti használatát az 1.0-s értelmezésben.

Nekem például hivatalosan nem áll jól a meleg khakiárnyalat az arcom közelében, de szoknyaként, azaz az arcomtól távolabb szívesen viselem. Felülre pedig a saját színpalettámon található hideg árnyalatot viselek.

Ennek ellenére azt látom, sokat segíthet azoknak, akik még nem mozognak magabiztosan a színek vagy az öltözködés világában, de szívesen vásárolnának tudatosan hazai márkáktól, alkotóktól, tervezőktől. A tanácsadás során rendszeresen elmondom, hogy nem szabad kőbe vésett szabályként értelmezni ezt a rendszert, hiszen a színek csak egy része az öltözékünknek. A színekkel ráadásul üzenünk is, éppen ezért nem mindegy, milyen árnyalatot viselünk különböző élethelyzetekben.

Akik nálam jártak tanácsadáson, keresik a magyar márkák és tervezők színes darabjait is, de ez nem azt jelenti, hogy a tervezőnek százszázalékosan ki kell szolgálnia ezt a rendszert, és fel kell adnia a saját elveit vagy alkotói szabadságát. A színtípusok megismerése és bizonyos elemek beépítése viszont izgalmas lehet.

Amikor Zita kikérte a szakmai tanácsomat az új Printa-kollekció színeivel kapcsolatban, erre törekedett. Szerintem megtalálta az arany középutat: egyszerre őrizte meg a Printa természetes színvilágát, de szívesen támaszkodott a tapasztalataimra és meglátásaimra is. Így lett a 2021-es tavaszi kollekció színesebb, mégis nagyon printás.

Megtisztelő és óriási élmény, hogy a részese lehettem.

Kommentet hagyok

Kérjük vegye figyelembe, hogy a kommenteket jóvá kell hagynunk publikálás előtt.