Kosár

Kosár bezárása

A Printa csapata

Majoros Zita
Tulajdonos, tervező

A vizuális alkotás és a környezetvédelem egyaránt még gyerekkorom óta foglalkoztat. Grafikusként végeztem a Képzőművészeti Egyetemen, 2006-ban pedig első saját üzletet nyitottam Bolt néven, ez volt a 2009-ben megnyitott Printának az előzménye.
A cég működése, különböző folyamatok, a csapat összehangolása és nagyobb döntéshozások mellett termékek tervezése is az én feladatom. Hogyan lehet egy termék igényes, különleges és emellett még kis ökológiai lábnyommal is készüljön, ez a kérdés ami a legjobban foglalkoztat.
A környezettudatosság az életemre is nagy hatással van, zero waste alapelveket követve igyekszem élni a mindennapjaimat, családom, kutyám és házi növényeim társaságában. 

 

Lébényi Anna
Management, gyártás és tervezés

2013 óta dolgozom a Printánál. Mindig is fontos volt számomra a fenntarthatóság, a permakultúra és az újrahasznosítás. Végzettségem szerint építészmérnök vagyok, amit a munkám során napi szinten kamatoztatok a tervezési és projekt koordinálási teendőim során, mint például a Printa és Aware by Printa almárkáink, vagy éppen a szitanyomó stúdiónk gyártási folyamatainak irányításánál. Leginkább az új vagy újragondolt kézműves tárgyak tervezése és megvalósítása áll közel hozzám, ahol lehetőségem van más mesteremberek munkáival összehangolni elképzeléseimet. Fontos számomra a kiegyensúlyozott, egészséges csapatszellem, pozitív példamutatás és a szociális érzékenység szem előtt tartása a munkahelyi közösségen belül. Szabadidőm nagy részét szeretem vízisportokkal, túrázással vagy asztalos műhelyekben intarziázással tölteni.

 

Ágoston Eszter
Marketing és szövegírás

Egy kis cégnél mindenki foglalkozik mindennel. Az izgalmas Excel-táblák világából kerültem ide, először eladóként, majd pár hónap múlva az irodában találtam magam, ahol a könyvelésünk előkészítése, az eladók segítése, a Facebook oldalaink és a webshop menedzselése, a megkeresésekre reagálás, beszerzés, és még sok más a feladatom - néha hosszú mondatokat írok magamról :) Sokat tanultam itt a fenntarthatóságról, arról, hogy kis változásokkal is nagy hatást lehet elérni a saját életedben és a környezetedben is. A legjobban azt szeretem itt, hogy a meetingjeinken együtt reggelizünk. A szabadidőmben szeretek új recepteket kipróbálni, grafikus projekteken dolgozni, növényeket gondozni és sorozatokat nézni.

 

Sós Kata
Sales management B2B

Bölcsészkaros végzettség, jogvédő szervezetnél eltöltött jópár év, bróker céges értékesítői múlt, lakásfelújítás és belsőépítészeti tervezés során szerzett tapasztalatok megszerzése után kanyarodtam a Printába, ahol salesként, adatbázis építéssel, új ügyfelek felkutatásával, rendezvények szervezésével foglalkozom. Mindigis megszállott környezetvédő, szelektív hulladékgyűjtő, bringás, bio-mániás és tudatos vásárló voltam. Többek között ezért is áll hozzám közel a Printa egész szellemisége. Örömmel tölt el, hogy része lehetek annak az izgalmas folyamatnak, ahogy mi itt a Printában a művészet, eco divat, és a környezetvédelem fontosságát ötvözve formáljuk a fogyasztói társadalmat. Mindez egy igazán felszabadult légkörben, ultra kedves kollégák társaságában.

Petrovics Eszti
Értékesítési munkatárs, webshop manager

Alkalmazott látványtervezőként diplomáztam a Képzőművészeti Egyetemen, korábban textiltervezést illetve ruhaipari ismereteket tanultam. Pár éve már design körökben forgolódom, azon belül a divat és a hagyományos képzőművészeti technikák a fő érdeklődési köröm. Itt a Printánál - kis cég lévén - mindenki millió dologgal foglalkozik egyszerre, mindig vannak új kihívások, így sosem unatkozunk. Csapatként dolgozunk azon, hogy minél többen megismerjenek minket és a fenntartható designt. Legjobban talán azt szeretem a munkámban, hogy rengeteg lelkes, környezettudatos, helyi designra fogékony emberrel találkozhatom a világ minden tájáról, akik nap mint nap elmondják, hogy mennyire jó, és kell az, amit mi képviselünk.

 

Oravecz Kata
Értékesítési munkatárs, styling

Nehéz lenne röviden megfogalmazni, mivel is foglalkozom a Printában. A MOME textiltervező szakán diplomáztam, ehhez mérten a vásárlókkal való kapcsolattartáson kívül besegítek a gyártásban, illetve stylist feladatokat is ellátok egy-egy fotózás erejéig. Újabb és újabb zero waste megoldásokat kutatva pedig a bolt és a csapat életének zöldítése az, ami szívügyem a mindennapok során.

 

 

Ladjánszki Dóra
Stúdiós munkatárs, grafikai tervezés

Lassan négy éve dolgozom a Printában. A fõiskolán festő/ illusztrátor képesítést szereztem, és kötelező szakmai gyakorlatom megszerzése céljából jelentkeztem a cég gyakornoki programjába. Jelenleg már számos területen dolgozom itt. Elsõsorban a stúdióban lehet megtalálni. Stúdióvezetõként a kigondolt termék megvalósításán dolgozom, így egyrészt a gyártással kapcsolatos feladatokat végzem el. A gyártás beütemezésében is részt veszek, és a stúdió leghatékonyabb működéséért is felelek. A szitanyomás technikáját lehetõségem van gyakornoki mentorként oktatni. Számomra ez azért nagyon kedves elfoglaltság, mert ilyenkor segíthetek a hozzánk jelentkezõknek elsajátítani ezt a különleges technikát, továbbá a Printában a kreatív tervezõi munkálatokban is részt veszek. Így tervezõként, az arculati elemek létrehozásában, és kivitelezésében segítek. Nemrég volt saját illusztrációmból első önálló kiállításom a Printában. A szitanyomás elsősorban sokszorosított grafikai eljárás, azonban úgy gondolom nagyon sok kísérletezésre ad lehetõséget, és akár létrehozható vele egyedi és megismételhetelen képzőművészeti alkotás is. Azt hiszem, a szitanyomás technikájából és szeretetéből adódóan ez a paradoxon is inspirál tervezési munkálataim során.

 

Silek László
Stúdiós munkatárs

A Printa csapatát erősítem közel ötödik éve, mint gyártásért felelős , de egyéb folyamatokban is közreműködöm.
Kedvenc területem a textil- és papírnyomás, a tervezési folyamat során lehetőséget kapok a kísérletezésre, ilyenkor igazán kiteljesedhetek. Az anyagok beszerzése és előkészítése szintén a munkaköröm része.
A gyakornokok betanítása és professzionális felügyelete mindennapi munkám szerves részét képezi: szívesen segítem őket, hogy elsajátíthassák a folyamatainkat és olyan ismereteket szerezzenek, melyeket a mindennapok során hasznosítani tudnak immár önállóan is.