THE TEAM

Tulajdonos, tervező

Majoros Zita

Szerbiában születtem, és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomáztam képgrafika szakon. A Printát 2009-ben alapítottam, és amolyan kreatív játszótérnek képzeltem el, ahol megvalósíthatom az összes ötletemet. Idő kellett ahhoz, hogy megértsem, a munkám nem csak kreatív feladatokból áll - nagyon lassan tanultam bele a cégvezetésbe. Fő feladataim a kreatív tervezés és vezetés mellett a csapatvezetés, üzleti tervezés és kivitelezés, valamint kapcsolattartás a marketing ügynökséggel és egyéb partnerekkel. Most már a munkám minden része motivál, egyszerre a hobbim és a hivatásom is, úgyhogy igazán szerencsésnek mondhatom magam.

gyártásvezető, szabász

Deák János

A textil- és divatiparral a középiskolai tanulmányaim alatt kezdtem el ismerkedni, ahol elsajátítottam a szabás-varrás alapjait. Tanulmányaimat az Óbudai Egyetemen folytattam termék-és formatervező mérnök szakon, ahol a szakma elméleti tudásával gyarapodtam. Egyetemi tanulmányaim során egy neves magyar divattervező mellett végezhettem szakmai gyakorlatot, ahol végül összesen kilenc évig működtem munkatársként és gazdagítottam tudásom többek között az egyedi méretes ruhakészítés, kollekciózás, oktatás, rendezvények és gyártás területén.

A Printával 2018 környékén ismerkedtem meg és kezdtem el együttműködni. Részben teljesen más látásmódot kívánt a Printa alkotások elkészítése, ami új kihívás elé állított. Izgalmas volt számomra elmélyülni a zero waste kivitelezés és a reuse világában.

Immár több mint két éve vezetem a gyártást és előkészítést, készítem a mintadarabokat és szabásmintákat a csapat oszlopos tagjaként. A legjobban azt szeretem a munkámban az alkotás mellett, hogy mindig találok új kihívást, és tudom magam fejleszteni.

szitanyomó stúdió vezető, grafikus

Varga Bálint Dániel

A Kortárs Művészeti Iskola (KREA) tervezőgrafika szakán diplomáztam 2019-ben. Itt mestereimtől rengeteget tanultam a grafikáról az iskolai évek alatt és után is egyaránt. A Printában 2018-ban kezdtem el dolgozni gyakornokként, és szép lassan összefonódott a tanulmány, a hobbi és az érdeklődés a munkával, és kezdett kialakulni egy szimbiózis, amiben kifejezhetem magam, mint művész, de mint tervező is vagy akár az utóbbi időkben mint szervező. A szitanyomás mindegyikben közös. Sokat változnak az időszakok, mikor melyik kap nagyobb hangsúlyt, és így törekszünk arra, hogy mindenki megtalálja a maga arányait és feladatait a vállalásaink mellett, hogy az itt megszerzett tapasztalatokat mi is továbbadjuk és megosszuk, valamint lehetőséget adjunk kiállítások keretein belül a hazai művészeknek és leendő művészeknek egyaránt. 

üzletvezető

Gál Tímea Rózsa

Than Károly gimnáziumában végeztem. Agrármérnöknek készültem, de a divatvilágban kötöttem ki. Az üzletvezetői munkakörömbe tartozik az üzlet rendezése, a napi feladatok gördülékeny menedzselése, emberek koordinálása és a HR - az összes papírmunka. :) Azt szeretem a legjobban a Printában, hogy mindig kapható valaki egy roséra :), és mindig szuper csapatépítők vannak.

gyártási asszisztens

Horváth Renáta

A Budapesti Metropolitan Egyetemen végeztem divat-és textiltervező szakon. Az egyetem után színházban, filmekben dolgoztam, majd bőrrel kezdtem el foglalkozni, ezzel együtt pedig visszatértem a divatiparba. Megtaláltam a Printát, ahol minden olyan divattal kapcsolatos elképzelésem megvalósul, amit fiatalabb koromban vizionáltam. Gyártási asszisztens pozícióban dolgozom, amiben azt szeretem, hogy mindenbe egy kicsit benne vagyok, és nem tud unalmassá válni a munka, minden nap más, mint az előző. Bár sok helyen dolgoztam már, a Printa az első, ahova örömmel megyek be dolgozni.

ELADÓ

Szabó Anna

A Budai Rajziskola grafika szakon végeztem. A Printában nagyon jó a csapat, hogy nincs két egyforma napunk, mert konkrétan mindig történik valami, ami persze lehet jó meg rossz is, de csapatmunkával mindig megoldjuk. Örülök annak is, hogy az alkotásaim gazdagítják a Printa grafikai kollekciót. Alapvetően eladó vagyok, rendet tartok az üzletben, és Timinek igyekszem minél nagyobb segítség lenni.

varrónő

Kéri Enhtujá

Mongóliából származom, varró és szabónő a szakmám, több varrodában is dolgoztam már. 2017-ben találkoztam először a Printa darabokkal: akkor még egy külső varroda tagjaként, a Printa upcycling ruhák kerültek hozzám. Már akkor is tetszett, hogy egyediek, és nem csak csinálni kell őket, hanem kreatívan gondolkozni is rajtuk. 2019-től már a Printa csapat tagja vagyok, és ha Printa ruha tulajdonosa vagy, akkor azt valószínüleg én készítettem. Nagyon szeretem a munkámat, ez éltet. Különösen szeretek a részletesen kidolgozott munkaruhákkal dolgozni, amik kihívást jelentenek számomra.

szitanyomó stúdió asszisztens

Bencsik Zóra Kata

Rotterdamban a Willem de Kooning Akadémián Transformation Design szakon kezdtem a tanulmányaimat, ahol megismerkedtem a szitázással. Az első évem után úgy döntöttem, hogy hazaköltözöm. Itthon mindenképp akartam valahol gyakornokoskodni, úgyhogy körbekérdeztem, és a Printát ajánlották. Jelentkeztem gyorsan, és fel is vettek! Fél évig voltam gyakornok, ami alatt kitanultam a szitázás csínyját-bínját, sőt a végére még a boltban is dolgoztam. Ezután egy kis szünet következett, de áprilisban megkerestek, hogy nincs-e kedvem újra a Printában dolgozni, de már szintet lépve a stúdiómenedzser asszisztenseként, amire nyilván igent mondtam! Főleg a terülőmintákért felelek, úgyhogy sokat dolgozom textilekkel, de azért becsúsznak printek is és igazából bármi, amit éppen szitanyomni kell. Azért szeretek szitázni, mert élvezem, hogy valamit én állítok elő, egy anyag csak egy anyag, de miután rányomok egy mintát egyből életre kel. Azt szeretem a Printában, hogy nem érződik munkahelynek. Laza és baráti a légkör, ahol mindenki partnerként kezeli a másikat, ami fontos, hisz csapatban dolgozunk és nem az az elsődleges szempont, hogy megszakadj a munkában. Nyilván teljesítenünk kell bizonyos paramétereket, de ezt mind nevetve és mosolyogva tesszük, ami nagyon sokat számít.