Zitát mindig is érdekelték az olyan személyek, akik értékteremtők a területükön, ezért új cikksorozatot indítunk, amelyben őket ismerhetitek meg egy kicsit közelebbről - akikbe némiképp szerelmesek lettünk.

Szerelmünk egy csöppet sem alaptalan: a Printa crushok tökéletesen egy húron pendülnek a Printa filozófiájával és vizualitásával egyaránt. A sorozatban megjelenő nők jelentős közösségformáló és inspiráló erővel bírnak: a munkásságukkal és az egész lényükkel egy élhetőbb, szebb és fenntarthatóbb hellyé teszik a világot. 

"Szeretem Budapestet, és fontosnak tartom épített örökségének és társadalmi szövetének védelmét és ápolását."

A Printa Crush előző részében Rácz Anikóval beszélgettem, most pedig Vörös Kati mutatott egy szeletet az életéből. Kati a különböző kutatásait követően a lakberendezői pálya felé vette az irányt. Korábbi tapasztalatairól is kérdeztem, amik markánsan átitatják Kati aktuális munkásságát - talán éppen ezért olyan egyedi, autentikus és friss minden egyes alkotása. Akár csak a Printa, ő is szorosan kötődik a hetedik kerülethez, és aktívan törekszik a fenntartható életmódra mind a munkában, mind a magánéletben. Katinak az előbbi témaköröket érintő kérdéseket tettem fel, és természetesen a fun fact sem maradhatott el.

Mi a missziód?

Szeretem Budapestet, és fontosnak tartom épített örökségének és társadalmi szövetének védelmét és ápolását. A Printával gyakorlatilag egyszerre költöztem a Rumbach Sebestyén utcába tizenegynéhány éve. A zsidónegyedet azóta elsodorták a bulizó hordák, mégis szívemhez nőtt a környék. Pótolhatatlan, hogy csak leugrom kabát nélkül az Örkény színházba, iszom egy kávét a szomszéd kávézóban, beugrok beszélgetni a Király utcai képkeretezőbe, átveszem az antikvárkönyv-rendelésemet a zsinagóga melletti kis írószerboltban, veszek egy születésnapi üdvözlőlapot vagy ajándékot valakinek a Printában, és papucsban slattyogok át minden nap az edzőterembe.

Bár egyre több a borzalmas esztétikai és műszaki minőségben átalakított, a történeti kontextust teljesen ignoráló Airbnb-lakás a kerületben, azért még él itt pár ismerősöm, most is két otthon felújításában segédkezem. A Klauzál téri házba, ahol a fényképek készültek, már szinte hazajárok. A kanapés képen látható lakás az egyik kedvenc munkám. A felújítás és a berendezés során az 1939-ben épült ház stílusát tartottam szem előtt, restaurálva minden eredeti elemet, például a Walter Gropius által tervezett kilincseket. Ahogy mindig, itt is igyekeztem minél többet megtudni a maga korában lenyűgözően modernnek számító - központi fűtéses, szemétledobós, elegáns aulával és közös tetőterasszal rendelkező - ház történetéről. A pár éves épületet és lakóit nem kímélte a történelem: 1944-ben csillagos házzá nyilvánították, majd a gettó falain belülre került, és rengeteg ember zsúfolódott össze a fűtetlen, sötét lakásokban. Sorsukról nem tudtam meg többet, de az biztos, hogy a háború után olyan híres zenészek laktak itt, mint Seress Rezső, Beamter Jenő és Presser Gábor.

Mit gondolsz, az otthonkultúra terén mik a legkézenfekvőbb környezettudatos törekvések, amiket bárki egyszerűen alkalmazhat, mégis könnyen megfeledkezünk róluk?

Sokszor elmondom, hogy annál nincs környezettudatosabb, mint megőrizni a felújítás során, amit lehet. Esztétikailag és a fenntarthatóság szempontjából is nagyon káros, hogy reflexszerűvé vált a fa ablakok lecserélése műanyagra, a csaphornyos parketta kicserélése lamináltra és az eredeti ajtók kidobása. Szomorú látni, hogy mennyi gyönyörű réz kilincses díszes ajtó fekszik a járdán lomtalanításkor a belső kerületekben. Én egy 1961-ben épült lakásban élek, ahol az eredeti ablakokat szigeteltettem, az alumínium kilincseket políroztattam, felcsiszoltattam a bordó cementlapot a konyhában, megtartottam a ’80-as években felújított fürdő barnás csempéjét, a kádat pedig újrazománcoztattam. Ugyanez vonatkozik a berendezésre. Nem kell mindig újat venni. Ha igen, az nyugodtan lehet használt is. Az én legtöbb bútorom a ’60-as és ’70-es évekből származik, a foteleket és székeket gyakorlatilag fillérekért vettem és újrakárpitoztattam.

A munkád során igyekszel mindig szem előtt tartani a fenntarthatóságot, ez a ruhatáradra is igaz? Az antik bútorok rajongójaként gondolom a second hand, vintage ruhadarabok iránt is lelkesedsz.

Talán amiatt, hogy nincs őrült sok ruhám és cipőm, nem igazán csapott meg a kapszulagardrób és az „egy évig nem veszek semmit” típusú kezdeményezések szele. Fast fashion boltban ritkán és célzottan, de vásárolok. Kedvenc magyar márkáim a Printa mellett a Tomcsányi és a Laoni, amelyek azért is fontosak számomra, mert fizikai jelenlétükkel sokat tesznek hozzá a környékem élhetőségéhez. Turkálóba - illetve Angliában és Bécsben adományboltba - már nagyon régóta járok. Egyik kedves darabom egy rózsaszín kabát a hatvanas évekből, amit több, mint tíz éve négy fontért vettem Chichesterben. Bevallom, hogy nagy lomtalanításrajongóként több ruhadarabomat és táskámat az utcán találtam. Az Újlipótvárosban és a budai kerületekben - ahol a szocialista elit lakott - nagyon jó minőségű, varrónővel varratott vagy nyugati cuccokat lehet találni az 1960-as, ’70-es és ’80-as évekből.

Ha visszatekintesz az életedre, akkor mik azok a főbb dolgok, amik a legtöbbet adtak hozzá a személyes fejlődésedhez?

Balatonfüreden nőttem fel, szüleim a tihanyi limnológiai intézetben voltak kutatók. Az ő tudományos munkájuk és a helyi turizmus nemzetközisége kapcsán hamar megtanultam, hogy mennyire sokszínű a világ és milyen fontos a nyelvek ismerete. Szerencsére Füreden volt egy nagyon jó nyelvtagozatos gimnázium - nem mellesleg - egy 1964-ben épült szép és otthonos modernista épületben. Csodálatos történelemtanárom tanított meg a társadalmi kérdésekről való kritikus gondolkodásra, az ő hatására lettem történész. Egy ma már elképzelhetetlenül optimista korszakban, a ’90-es évek végén tanultam a CEU-n, ami a felnőtt életem legformatívabb időszaka volt. Egy pesti, mégis nemzetközi közegben megismerkedtem a legújabb társadalomtudományi irányzatokkal - szó szerint és átvitt értelemben is kinyílt a világ. Tanultam és kutattam Sheffieldben, New Brunswickban (New Jersey-ben), Chicagóban, Lipcsében és Mainzban, konferenciákon adtam elő például Krakkóban, Párizsban, Berlinben, Londonban, Jeruzsálemben, New Yorkban, Torontóban, sőt még a nebraskai Omahában is. Már tíz éve hetente ingázom Bécs és Budapest között, hálát adva, hogy nem kell gyomorgörccsel szorongani minden határátlépéskor, mint a ’80-as években.

 Fun fact! Mesélj valami érdekes, különös vagy vicces dolgot magadról

A hétfő és a péntek este a hetem fénypontja, mivel ekkor van Feri kardiobox-órája az edzőteremben, ahova járok. Teljesen kikapcsol a nagyon hangos és nagyon vulgáris elektronikus zenére való intenzív ugrálás, aminek kétségtelen csúcspontja gimis korom nagyon ciki slágerének, az Opus Live is Life című számának techno remixe a 45. perc táján. Ekkor már olyan a hangulat, hogy az ember észre sem veszi, hogy a milliomodik négyütemű fekvőtámaszt nyomja.