Szántó Sári és Dasha Sz tizennégy éve élnek együtt. Mindennapjaikat átszövi az alkotás: megosztják egymással ötleteiket, vázlatfüzetet cserélnek, olykor még ugyanazon a vásznon is dolgoznak. Ez a folyamatos párbeszéd nemcsak közös látásmódjukat formálja, hanem természetes módon alakítja ki azt a vizuális nyelvet, amely a City Romance kiállításon is megmutatkozik.
Mayer Kitti designteoretikus megnyitóbeszéde
Legutóbb május végén A Little Budapest: The City In Souvenirs kiállítást nyitottam itt meg, de nem akkor jártam a Printában utoljára – köszi, hogy újrázhatok. Ráadásul most egy szívemnek kedves alkotópáros, Sári és Dása közösen megkomponált, rajzos városi szimfóniájához írhattam nyitányt a magam szerény eszközeivel. Szóval, köszönöm, hogy ismét itt lehetek. Ez mindig hálás feladat. Szeretek ide jönni, na (és úgy látom, ezzel nem vagyok egyedül).
Itt mindig történik valami új, valami izgalmas, amiért érdemes visszatérni. Ez a tér mindig más arcát mutatja attól függően, kik az ideiglenesen beköltőző művészek, akik a saját szájuk íze szerint fűszerezik meg a teret a maguk alapanyagaival és receptje szerint. Legutóbb például egy belgrádi grafikai stúdió és egy streetwear márka karakteres vizuális világa elevenedett meg a falakon, azelőtt pedig a mindennapok geometriájára, a városi tér sajátos (és szabályos vagy épp játékos) mintarendszerének átalakulására csodálkozhattunk rá. A nagybetűs város jó téma, jó alapanyag, jó alany. Izgalmas, sokrétű, titokzatos, megtévesztő. Néha meglep bennünket. Ha hagyjuk. A Printa edition galériaterében, ezen a néhány négyzetméteren a város sokféle arcát, és sokféle város arcát ismerhetjük meg. Most is.
Az úticél ezúttal az örmény főváros, ahová Sári és Dása kalauzol minket. Sosem szerepelt vágyott úticéljaim között Jereván, az égvilágon semmit sem tudok róla (tényleg). De ha olyan, mint amilyennek Sári és Dása látják, már csekkolom is a repjegyeket.
Nem, nyilvánvalóan Jereván nem ilyen. Vagy mégis? Jereván azért lehet ilyen – ilyen színpompás, izgalmas, kaotikus, meseszerű –, mert van két ember, aki ilyennek látja, így ragadja meg – s ilyen formában az ő olvasatuk nagyon is igaz és érvényes. Ráadásul ennek a rendhagyó városnézésnek a különlegességét az adja, hogy idegenvezetőink – magasba feltartott esernyő helyett – kezükben színes ceruzát, zsírkrétát és vázlatfüzetet szorongatnak, s egymásba karolva kísérnek minket egyik látványosságtól a másikig. Az ő városi térképük színekkel, formákkal, rétegekkel és érzelmekkel teli – csak mondom: ilyet azért egyetlen útvonaltervezésre és helykeresésre alkalmas, műholdfelvételekkel feltuningolt navigációs eszköz sem tud! Amikor egy alkotó egy létező várost választ alanyul, azzal a saját maga városát is megteremti. Ha pedig az így teremtett várost a szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé teszi, úgy azzal a befogadó városhoz való viszonyára, városról alkotott képére is hatást gyakorol. Nem is akárhogy.
Nekem például New York fekete-fehér, és pont. Egyszerűen így égett be a tudatomba – olyan sokszor néztem meg Woody Allen Manhattan filmjét, hogy „a nagy alma” az én valóságomban ugyanúgy csak Gershwin zenéjére képes álmából finoman felébredni, morajlani, lüktetni, elcsendesedni, majd újra teret engedni a hangos lármának.
És tudjátok, nekem ezzel az illúzióval az égvilágon semmi bajom sincs, így konzerválta nekem a celluloid. Ha valamiért, hát csak emiatt nem utaznék el New Yorkba: ha ott állnék, rá kellene jönnöm és el kellene fogadnom, hogy a konflisok, a széles utcákon hömpölygő tömeg, a hóban araszoló taxik és a télvíz idején is rövidnadrágban kocogók csak a filmvásznon léteztek, és a „Broadway” feliratú elegáns neon sem a Kék Rapszódia ütemére villog.
Sári és Dása közösen komponált városélménye is egészen rendkívüli és magával ragadó, még akkor is, ha látszólag teljesen hétköznapi elemeket visznek fel a hordozóra, legyen az vászon, farostlemez, újrahasznosított molinó vagy egy vázlatfüzet papírlapja. Valljuk be, ennek a szubjektív képes tudósításnak a befogadása sokkal élvezetesebb, mint azt általában megszokhattuk. Hiszen általában mi szokott történni? Ismerősünk, családtagunk hazatér egy külföldi utazásról, és az okostelefon memóriájából előhúzott sok-sok-sok fényképpel próbálja meg érzékletessé tenni számunkra a kirándulás élményét. „Itt voltam”, „Ezt láttam”, „Ezt kóstoltam”. Elmondja, képpel illusztrálja (bizonyítja!), hol volt, mit látott és mit evett vagy ivott. Ezzel szemben Sári és Dása nemcsak azt mesélik el a képalkotás (manuális) eszközeivel, hogy mit láttak, hanem azt is, hogyan és milyennek látták, hogyan élték meg a várost. S ha sosem jutunk el Jerevánig, akkor is biztosak lehetünk abban, hogy azt a várost bizony kivont karddal (pardon, akarom mondani: hallal) pózoló nők és balettművészeket megszégyenítő, izmos lábú, kecses hattyúk lakják. Szóval, rossz hely nem lehet.
Végezetül pedig: mindannyiunk nevében köszi, hogy kitaláltátok és életre hívtátok a Printa editiont, a Printa galériáját. Hogy meginvitáltok ebbe a térbe olyan alkotókat, akik képzőművészeti munkáikkal (legyen az fotó, festmény, illusztráció, grafika vagy kézbe fogható tárgy) kapcsolódnak a városhoz, akiket inspirál a betondzsungel különös és különleges atmoszférája, és hogy aztán velük közösen vissza is adtok a városnak. Hiszen a kollaborációk során megszülető szitanyomatok és öltözékek nem rekednek a galéria falai között, hanem új útra indulnak, új életet kezdenek valaki más otthonában (vagy épp gardróbjában). És köszi Sári és Dása, hogy ezt a színektől hangos képes útinaplót, a Ti romantikus városi regényeteket, képeskönyveteket nem zártátok fiókba (hiszen ez amúgy sem szokásotok), hanem megmutatjátok most nekünk. És így talán mi is kicsivel ügyesebbek leszünk abban, hogy ne csupán a telefonunkba rejtett kamera lencséjén keresztül szemléljük a várost, amit éppen újonnan fedezünk fel (vagy aminek évek óta megszokásból a lakói vagyunk), hanem megengedjük magunknak azt a luxust is, hogy egy ismeretlen művész szobránál lelassítsunk, belefeledkezzünk egy szökőkút, egy virágágyás vagy egy lombos fa látványába. Hogy merjük színesben látni a betondzsungelt, akkor is, ha az legtöbbször (egész egyszerűen csak) szürke.
City Romance kiállításunk 2025. december 1-ig tekinthető meg a Printa edition falain. A kollaboráció részeként létrejött póló és szitanyotamok ezen a linken érhetők el.