Contour exhibition

Contour kiállítás

Majoros Zita és Varga Bálint Dániel közös kiállítása

Zita és Bálint közös munkájuk során mindent megbeszélnek egymással, a két alkotó első közös kiállítására készült alkotásokat ezúttal most egymástól függetlenül hozták létre, szabadon asszociálva a következő két hívószóra: női arc és kontúr. A kiválasztott téma egyébként nem a véletlen műve, az arc motívuma ugyanis Zita és Bálint korábbi munkáiban is feltűnik, akár szerigráfiák formájában vagy különböző designdarabok, -kiegészítők grafikai elemeként. Így ez a kapcsolódási pont adott volt, ami ebben a Contour kiállításban ezúttal egy nyersebb, személyesebb és őszintébb megvilágításban bontakozik ki.

Hogyan fonódik össze a női arc a kontúr motívumával?

Valójában a kontúrvonalak az első olyan „technika”, amivel gyerekkorunkban embereket, házakat vagy fákat rajzolunk. Így tulajdonképpen Zita és Bálint a rajzolás vagy alkotás alapjához, fundamentumához tért vissza, hogy azt új megvilágításba, kontextusba helyezzék.

De melyek azok az első asszociációk, amik eszünkbe jutnak a női arcról?

Bár a két alkotó új munkái jól megkülönböztethetőek, nem csak a felhasznált vizuális formanyelv, hanem a témához való közelítés szempontjából is, mégis szépen párbeszédet alkotnak egymással.

Zitát intuitív arckollázsaiban tulajdonképpen a változás dimenziói mozgatták, pontosabban a női arc és vonásainak átalakulása az idő múlásával, az ebből is fakadó megfelelés érzése, az eltakarás gesztusa és a rejtélyesség. Az a kérdés foglalkoztatta, hogy mit üzen az arc, ha azt részekre szedjük, szétboncoljuk, netalán kifestjük, újraárnyékoljuk és ezáltal meddig marad felismerhető és a miénk saját arcunk? A szerigráfiákon megjelenő arcfragmentumok tulajdonképpen kiragadott művészettörténeti referenciák: az eredeti alkotások művészeti üzenete viszont itt most nem lényeges, hanem a történelem során átalakuló női arc reprezentációit idézi – az alkotások egyikén Zita pedig saját önarcképét is elrejtette.

Az arcunk természetes, de sokszor tudatos átalakítása kapcsán tulajdonképpen a szépségiparban is ismert arckontúrozás jelensége kezdte el foglalkoztatni. Érdekesség, hogy ez a sminkelési tehcnika, bár nem is gondolnánk, de valójában nem a mai korhoz köthető, hanem több évszázados múltra tekint vissza. Az arc árnyékolásának vagy, ha úgy tetszik az arc szobrászatának művészete az 1500-as évekre nyúlik vissza: a színpadi színészek krétával és korommal kontúrozták az arcukat, hogy a nézők már messziről láthassák az arckifejezésüket. Zita elmondása szerint a kontúrozás technikája az afrikai maszkokra is emlékeztette: ebből születtek meg kontúr-kerámiái.

Amíg arcunk vonásait és tuladjonságait különböző technikákkal rejtjük el vagy hangsúlyozzuk ki, a folyamat közben saját arcunkat a magunk vélt ideájára szeretnénk alakítani. Bálint alkotásaiban is egyfajta ideakeresés tűnik fel. Valójában a női és a férfi arc tudatos vagy tudattalan sztereotípiáinak határait, vagy „kontúrjait” feszegeti és mossa el. Milyen formai jegyektől lesz egy arc női vagy férfi? Ezek a prekoncepciók milyen hatással vannak önképünkre: mennyire torzítják azt vagy azonosulunk velük? Ahogy Bálint is kiemelte, nem csak formai szempontból vizsgálódott: míg korábbi munkáiban a színhasználat egy sokkal intuitívabb folyamat eredménye volt, most ezzel ellentétben az egyes árnyalatok tudatosabb szerepet játszanak a jelentéstartalomban.

Míg Zita szerigráfiáin a kontúr motívuma sokkal direktebb társadalmi jelenségből fakad, addig Bálint alkotásain ez egy átvittebb értelmet nyer. Önmagunk és környezetünk, valamint az előbb említett sztereotípiák közötti határt keresi: így egyes alkotásain az arc jól elkülöníthető, majd egészen absztrakt formákká redukálódik és alakul át. Az absztrakt ritmusok pedig az idő múlására, az annak való kitettségre asszociálnak, ami szintén párbeszédet teremt a Zita alkotásaiban érintett változás dimenzióival.

 

Szerző: Vikárius Réka

Leave a comment

Please note, comments need to be approved before they are published.